Aznapra kellemes zivataros időt ígértek a meteorológusok, így feledhetetlen nyári kirándulásban reménykedve autóba szálltunk és a szokásos egy órás autózással ezúttal a Dunakanyarnál kötöttünk ki, ahol Kismarost elhagyva jobbra felfelé vezetett az utunk Kóspallag felé. Kóspallag külterületében az út jobb oldalán található kis parkolóban álltunk le.
A vezetés nálunk mindig a túra kezdetének az egyik könnyű szakasza, de a célhoz közeledve már tudjuk, hogy lassan ki kell szállni az autóból és el kéne kezdeni valahogy a sétálást..na, ez szokott nehéz lenni, mert Zsófinak sok alkalmas cipője van, de ezek közül vagy a vietnámi papucs vagy a gumicsizma kerülne ki győztesként (kiborítva a szüleit), akármilyen alkalomra is. Most is ez történik éppen: és még el sem indultunk, de már Ancsival stresszelünk a cipős ráerőszakolós téma felvezetésén, amit Zsófi felé újra elő kellene adnunk anélkül, hogy észrevenné hogy feszültek vagyunk. Pár perc közös hiszti és kiborulás után sikerült egy nyári kirándulásra ideális túraszandálban kiegyeznünk, ami egyébként a túra eseményei során csak a nagy „lepkés szandál” néven vonult be a történelembe. A túra első métereiben a Kóspallagi út túloldalán induló murvás köves erdei úton kell kicsit haladnunk, aminek a bal oldalán lévő lepke rét tökéletes platformot adott a ruházatról való figyelemelterelésnek. Zsófi és Tomi is egyaránt a lepkék bűvöletébe kerültek, merthogy a rét valóban hemzsegett a legkülönfélébb lepkéktől és szárnyas rovaroktól. Innentől az egész nap nyugodt és erdei töltődős bambulással telt: köszönjük lepkék!
A bevezető út kis dombocskára vezetett fel, amit menetirány szerinti 10 óránál egy kis fás csoportosulás határolt, mely egy kör alakú bejárattal rendelkezett egy kis ösvényhez. A fák alatt egy a pálos szerzetesek által használt meglehetősen mély – de szerencsére jól biztosított – kúthoz érkeztünk, amit a gyerekek izgatott borzongással vizsgálgattak.
Pár tíz méterrel odébb egy felújított fa padlózattal és oltárral létrehozott erdei nyitott kápolnához érkeztünk, ami az egykori Szent Mihály kolostor mementójaként áll egymagában.
Az erdővel azonban szebb templomot ember nem építhet, így néhány perc időzés után tovább álltunk az árnyat adó fák takarásából és egy derékig érő fűvel benőtt úton indultunk tovább, számtalan elburjánzott csalános óvatos kerülgetése mellett.
Utunk egy kis erdei árnyas patakmedret keresztezett, mely kissé csúszós volt és ügyeskedni kellett az átkeléshez, így főbiztosító szerepben átsegítettem a falka tagjait, akik közül Zsófi ügyesen – lényegében egyedül – átszökkent a kiálló kövekre lépdelve, amire nagyon büszke is volt 🙂
Vöröshangyák, Tomi! 
Malom-völgyi patak 
gomba szakértőink 🙂 
A kis erdei szakaszból egy kaszálóra értünk ki, aminek baloldalát egy fás domboldal övezte, míg jobb oldalán a patakhoz lehetett lesétálni, ami a beszűrődő fénnyel, szép kavicsaival és egy arra tévedt szép szitakötővel jó hangulatú kis meder képét mutatta.
A kaszáló frissen volt vágva, a torzsák vágtak, így a saruban közel védtelen lábaimmal kénytelen voltam egy lépegető robot ügyességével áttrappolni a mezőn.
A kaszálón való átkelésünkről korgó gyomraink vonták el figyelmünket, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy a pokrócunkat kiterítve, a tervezett piknikezést megkezdjük. Ancsi ismételten rengeteg finomsággal készült: többek között isteni frissen sütött házi kiflijeinek örülhettünk a sok előre felaprított zöldség és felvágottak szeletei mellett.
hát ez meg milyen desszert?! 🙂
A pikniket követően a kaszálót a bal oldalon a domb oldalát benövő erdőbe vezető turista úton hagytuk el és rövidesen a kis domb tetejére értünk fel, ahol egymástól szellősen gondozott alma és körte fák álltak. Ha nem lett volna nálam a GPS támogatott útvonal kalauz, akkor itt kicsit bajban lettünk volna, mert érzésre hiányzott a képből egy fa amin látástávolságon belül látszódott volna a jel. Azaz, ez egy jó hely a megérzés vezérelt család terelgetésre. Ahogy én a kis csapatot, úgy a túrakalauz engem irányított a jó irányba.
Zsófi és Ancsi lépteit boglár lepkék tették érdekesebbé, majd ahogy megálltak és gyönyörködtek a lepkékben, csodák csodájára Zsófi túra szandáljára előbb egy, aztán még egy lepke is megpihent. Ránézésre egy különleges kis virágra találtak és igazuk volt 🙂 Zsófinak ez az emlék sokat segített a túraszandál későbbi megítélésében: szereti nagyon, de attól még nem veszi fel (nyár utáni levont végkövetkeztetés) 😀
A szél egyik pillanatra a másikra érezhetően megerősödött és ezzel együtt a fények is megváltoztak. Az első néhány óriás esőcseppből éreztem, hogy nagyon gyorsan biztonságba kéne helyezni a családot az érkező záportól, így az útszéli fák alá behúzódva a több célú túra pokrócot vízálló réteggel felfelé kifeszítve ernyőként tartottam a fejük felett. Aztán jobb ötletem támadt és megpróbáltam gyorsan az ágak közé kifeszíteni a pokrócot (hosszabb esőre gondolva), ami alá teljes védelemmel bekerült: 2 kicsi fő, „jó lesz ez” típusú védelemmel: 1 fő és „a dolgok néha eláznak” védelmi szinttel jómagam. Talán 10 perc se volt a pokróc alatt eltöltött közös időnk, de biztos vagyok benne, hogy bekerült az örök emlékeink közé. Az ilyen élmények tényleg különlegesek, ezért bíztatok mindenkit, semmiképp se hagyja magát eltántorítani egy szabadtéri kalandozástól, csak azért mert aznapra zápor-zivatar várható.
Az eső elálltával, sokat nevetve és jókedvűen folytattuk utunkat a nyári eső áztatta föld illattal a levegőben, nem gondolva itt még arra, hogy a hirtelen leesett sok eső milyen további izgalmakat tartogat számunkra.
mácsonya 
Utunk az erdő felé vezetett. Az erdősáv előtti mező számtalan szép mezei virágnak adott otthont, Ancsi és Zsófi lassan haladtak mögöttünk, meg-megállva egy-egy érdekes növényt megcsodálása miatt. A fiúk türelmesen vártak, nem siettünk sehova, jó volt minden úgy, ahogy van.
Az erdőbe beérve újabb felejthetetlen csak eső utáni kalandba csúsztunk bele: az egész út felfelé a hegyoldalra egy enyhén agyagos, extrém csúszós massza volt, amin semmilyen módon nem lehetett megállni, vagy nem röhejesen haladni. Ázott, félig elkorhadt ágakat találtam, amik hamis biztonságérzet mellett adtak átmeneti plusz lábakat, de akárhogy is próbáltuk, csak egy őrült Benny Hill Show-t sikerült összehoznunk 🙂 Nem tudom, hogy hogyan nem lett nagyobb dagonyába esés, vagy perecelés, mert hegyre fel után kis lefelé vezető jégkorcsolya pálya szerű részt is át kellett vészelnünk, és közben abban sem voltam biztos, hogy a hátra szerelt Tomira – és közben Ancsitól átvállalt kézen fogott Zsófira – vajon mennyire tudok vigyázni.
A hosszú erdei csúszkálásnak aztán egyszer csak vége szakadt és helyébe sokkal biztonságosabb kavicsos útra tértünk, ami nem tudom, hogy mennyivel bizonyult jobbnak, mert itt tudtunk ugyan haladni, de néha futnunk kellett, mert makacs szúnyog- és légyfelhőbe kerültünk, amelyek nagyban tojtak arra, hogy az összes szúnyogriasztó spray-t magunkra és mindenre ráfújtuk.. innen tehát gyorsított tempóban haladtunk változatos erdei szakaszon, míg jobbra tőlünk egy kerítéssel lezárt tó kezdett körvonalazódni. A horgásztó lehetett csak is, ami egyrészt szúnyogokat termelt nekünk és egy nem túl távoli leparkolt autót is. Sárosan, elázva és kicsit már meg is szurkálva tudtam, hogy időben visszaérünk. A távolból dörgés hallatszott és újra sötétedni kezdett. A parkoló előtti utolsó izgalmas sziklás domb – mint kiderült utólag egy várrom peremén járhattunk – egyszerre volt szép és izgalmas. A lejövetel nagyon meredek volt, így mindenkit fogva és Tomit a hátamon tartva, fáról fára csimpaszkodva haladtunk óvatosan lefelé a gyermek veszélyeztetés legkisebb jelét sem mutatva 😉 Ancsi, mint mindig stabilan és jó biztonságérzettel jön utánunk, nem aggódok miatta.
A dombról leérve 100m múlva értünk vissza a kocsihoz, ahol még 10 percet eltöltve, a megmaradt víz egy részével és nedves törlővel tisztára mostuk magunkat, majd mindenki sártól duzzadó cipőjét gondosan betettem a csomagtartóba (ezeket hazaérve fel se vettük: mezítláb mentünk fel a lakásba). Ekkor már szakadt az eső mintha dézsából öntötték volna. Ahogy a Börzsönyből kiértünk a Dunakanyarhoz és hátranéztem a visszapillantóból, egy hatalmas mindent beborító fekete front mutatta magát, ami folyamatosan haladt Budapest felé és villámokkal és özönvízzel borította be estig azt, ami fölött elhaladt.. jó hogy időben visszaértünk az autóhoz, mert esőből is megárt a sok 🙂
Zsófi és Tomi előtt is le a kalappal: jól bírták a kalandtúrát és most, hogy írom a sorokat, és mutogatom nekik a képeket, mindkettő boldogan mesél az akkori emlékeiről és látom rajtuk, hogy mély élmény volt ez a túra nekik, ahogy nekünk nagyoknak is.
Linkek
Túra terv
https://www.termeszetjaro.hu/hu/tour/gyalogtura/legendak-nyomaban-a-romok-koezoett/28228299/
Parkolás
