Kirándulások Őszi kirándulás Pilis

Klastrompuszta – Kémény szikla – őszi túrázás a gombák földjén – 2020 október 24.

Már előző este azon tanakodtunk, hogy vágjunk-e bele egy új ismeretlenbe, vagy inkább vegyünk-e elő egy idei kedvencet, amit a másnapra ígért őszi, felhős-ködös időben érdekes lenne újra átélni.
Az utóbbit választottuk, és mai utunk az 1 óra autózással elérhető Kesztölc melletti, önmagában is csodálatos kis zsákfaluba vezetett: Klastrompusztára.

Kilátás a Kémény szikla tetejéről

A túrát a Kémény utca végén található Szent Kereszt pálos kolostorrom melletti kis parkolóból indítottuk, ahol 10 °C-os, enyhén ködös környezetben találtuk magunkat a kellemesen felfűtött autóból kiszállva.

Sajnos a csomagtartóhoz érve ijesztő látvány fogadott: egy siklónak a mi érkezésünk lett az utolsó emléke – az avar alatt aludhatott, amikor rátolathattam szegény fejére… nem látszódott a színe és a levél fedezéke miatt sem… A kicsiknek egy szót se szóltunk róla, hanem egy bottal a legnagyobb tiszteletadás mellett felemeltem és betettem az elhagyatott kert belterületébe. Sikló: sajnálom nagyon :-((

Esőkabátokba bújva azon vitatkoztunk Zsófival, hogy jobb lenne-e neki velünk tartani, vagy nyugodt szívvel hagyhatjuk a következő 3,5 órában a kocsiba bezárva. Tanakodásunknak egy kitessékelt Zsófi lett az eredménye, aki 30 másodpercig mindenképp a nyakamban akart utazni, majd a nap hátralevő részében főként rossz ötletnek találta ugyanezt. Az erdei sztrádára 3 perc alatt feljutottunk a parkoló felett található, két ingatlan közötti sikátort használva. Az aromaterápiaként ható kellemes, párás őszi illatok erdejébe csöppentünk, ahol, mint mindig, lelassul az idő, ahova nem léphetnek be velünk a hétköznapok néha gondterhes árnyai, és ami – talán ezért – a valódi kikapcsolódást és ellazulást hordozza magával.

A tavaszi első emlékezetes túránk útvonala még élesen élt a fejemben, ahogy az akkor megismert táj képe is. Az áprilisi korai falevélkékben ébredező erdő, most már egy teljes szezont kiszolgált, szépen fáradó erdő képét mutatta: minden évszakban érdemes meglátogatni kedvenc helyeinket, mert ahogy a mondás is tartja: “kétszer ugyanabba az erdőbe nem léphetsz be”.

Az út első fele a falu határával párhuzamosan futó, zöld kereszt jelölésű, kiálló kövektől mentes, amolyan gyanúsan stresszmentes szakasz, ahol néhol bokáig lehet gázolni az út által egybeterelt temérdek makk között. Annyi volt a makk, hogy Tomi korábban kezelhetetlen makkgyűjtési láza hamar zavarodottságba, majd pár kósza makk elraktározását követően teljes érdektelenségbe fulladt. Az erdő tele van vaddisznókkal (az út teljes hosszában találtunk friss túrásnyomokat), akik szinte biztos, hogy nem éhesek és nem makkokról álmodnak. Az erdőt itt még főként tölgyek és gyertyánok alkotják, az aljnövényzet pedig áthatolhatatlan és rikítóan sárgálló bozótossá összeállt mezei juhar, ami erős kontrasztban áll a fák leveleinek még meghatározó zöldjével.

Már a túránk ezen szakaszán elfogott a gyanú, hogy nem csak makkból, de gombából is tisztességes túlkínálat van, mert már itt, az erdő szélén, kőhajításnyi távolságokra egymástól, újabb és újabb gombacsoportosulásokba ütköztünk. Lassan haladtunk, de még így is a leggyorsabban megtett kilométert sikerült aznap magunk mögött hagyni, 27 perc alatt 🙂 A további 5 km bámulatos 1,65km/h-s átlagsebességgel zajlott, amivel egyetlen személy vagy állat sem vehette fel a versenyt az erdőben. (Ha jól belegondolunk, akkor ez a blog nem a felnőttek őrülten rohanó, egocentrikus csörtetéséről szól, hanem egy, a teknősök és erdei pelék szemszögéből bemutatott, belassult világba nyújt betekintést.
Amíg csak felnőttek voltunk, addig kevesebbet láttunk az erdőkből, és 6 km sem számított volna túrázás szempontjából hosszú távnak.)

Az első kilométert követően az út fokozatosan emelkedni kezdett, és mire tényleg emelkedett is volna, mi már ki is terítettük minden túránk nagy kedvencét: a piknik pokrócunkat. Két magas juharfa adta természetes esernyő alá fészkeltük be magunkat. Az eső finoman csepegett akkor egy kis ideje már, és a kezdeti hűvös 10 °C-t is mediterrán 13-14 °C váltotta fel, így a kicsik feneke alá kidobáltam az hőszigetelő alátéteiket, és hajrá, mindenki foglalja el a repülő szőnyegen a helyét! A sáros cipőket és csizmákat a küszöb előtt tettük le pihenni. Ancsi rusztikus zsömlével, sajttal, felvágottakkal és többféle gyümölccsel is készült és persze volt nálunk változatos kínálat B tervből is 🙂 A belassulásunkat ez a megálló is csak tovább fokozta, és a leírás dinamikája miatt is örvendetesnek látom most utólag, hogy végül tovább mentünk.

Az út innen a Kémény szikla legaljáig különleges gombák közötti cikázásról szólt, majd ahogy az út egyre meredekebbé vált, úgy lettek egyre csöndesebbek a gyerekek is. Az út felfelé nehéz, és jó kondícióval alapból tűrhető lehetne, de ha akarunk haladni a kaptatón felfelé, akkor egy 13 kg-os férfivel vagyok kénytelen tovább nehezíteni az amúgy is megpakolt, és üresen is 4 kg-os gyerekhordó hátizsákunkat. A hordozóról egy rossz szót se: ő tette lehetővé, hogy ilyen kalandjaink egyáltalán lehetnek a kicsik számára is élvezhető formában, és olyan semmihez se fogható érzést ad, ami nagyon fog majd talán már a jövő évtől hiányozni. Zsófi idén már cikinek érzi a hátizsákba való beülést, így ha fáradt is, akkor is egy rossz szó nélkül, átszellemült tekintettel, egyedül, a lábán megy végig.

Ahogy haladunk feljebb, az addig kósza bükkök váltják a tölgyeket, gyertyánokat és juharokat, így a felső részeken égig érő bükkerdőben sétálhatunk.

A meredeken felfelé tartó kaptató végén egy hármas elágazáshoz jutunk, amelynek a másik két ágát is érdemesnek tartom a jövőben bejárni, de mi jobbra, tovább felfelé haladtunk a zöld kereszt jelölést követve. A kilátóhoz vezető szervizút a jobbra tartó zöld háromszög jelzést viseli, ide mindenképpen sétáljunk ki, és vessünk jó néhány pillantást a 440 m magas Kémény sziklák tetejéről az elénk táruló körpanorámára. A kilátóhoz vezető úton visszaballagva rengeteg fiatal őzlábgombát találtunk, a nagyokat több, előttünk érkező társaság sétáltatta a kosarába… rengeteget szedtek belőlük.

A következő 200 m-es egyenes, egyenletesen emelkedő szakasz végén érjük el a túránk legmagasabb pontját (520 m), ami egy a bükkóriások között összefutó hármas útkereszteződést jelent, és ahol jobbra kell tartanunk, ezúttal a piros vízszintes vonallal jelölt útszakaszon. Amiből feltűnően sok van: gomba. A gombák önfeledt tanulmányozása és fotózása jó alkalmat adott, hogy lábikráink pihenhessenek, mivel innen már csak lefelé visz utunk, így hű társunk, a gravitáció veszi át a segítőnk szerepét.

Ha szerencsénk van, akkor horrorfilmeket megszégyenítő köd és a hozzáillő fényviszonyok állják utunkat, ahogy nekünk is tették, olyan különleges kombinációval, hogy az addig önállóan közlekedő Zsófi és az egy ideje már mellettem poroszkáló Tomi is teljes egyetértésben fogták meg a lelógó kezeim egy-egy végét. Ancsit innentől kezdve széles, letörölhetetlen vigyorral az arcán láttuk csak enyhén lemaradva, fürdőzve a borzongás erdejének sötét bűvöletében.

Sok különleges képet készített, amelyek valóban az aznap kora délutáni viszonyokat adják vissza. A ködbe burkolózó őszi erdő tényleg különleges élmény, személy szerint nekem is jót tett a két kis meleg kéz, amelyek jobbról és balról támasztották menekülésre kész, zsákmányállat lelkemet. Óriási csapatépítő élmény volt ez a kicsikkel, és remélem náluk ez még nem jelent rémálomhoz alaptémát. Minden este megkérdezzük tőlük, hogy mi volt a nap legklasszabb dolga, és aznap mindketten a “a köd” választ adták… azaz be voltak szarva, de Apa ott volt, és megeszi a bármit is, ami ránk rontana 🙂 (jól gondolják)

Ahogy a gyerekekkel a lejtős, ködös útszakaszt magunk mögött hagytuk, be kellett látnunk, hogy az anyjuk éppen elemében van, és kis távoli, vigyorgó pontként hempereg a képzeletbeli Queen of Darkness szerepében, de egy jól megkomponált “Annnyyaaaaa!!” közbekiabálással leparancsoltuk a hegy oldalából, vissza a valóságba 🙂

Az erdő itt még mindig ködben úszott, de néha a nap is beszűrődött egy-egy lazább ködfüggöny között, amitől a díszlethangulat csak tovább erősödött. A kicsiket leültettük az út szélén tekergő gyökerek mellé a puha fenékalátéteket alájuk dobva, és feltöltöttük kiürült tankjaikat banánnal és gyümölcspürével. A szemeteket az egész út közben szedtük, így szépen alakult a hordozható szeméttelepünk… sajnos az általunk kreált szemét mellett nagyon sok eldobált zsebkendőt, sörös dobozt és csokipapírt is begyűjtöttünk már. Jó érzés rendet tenni kicsit, és lehangoló belegondolni, hogy emberek számomra értelmezhetetlen természettel való kapcsolattal a fejükben úgy dobják el a nem, vagy nehezen lebomló vackaikat, hogy feltehetően semmilyen dilemma nem előzte meg a műveletet. Tapasztalatom szerint, ha felszedjük más szemetét, attól semennyivel nem lesz rosszabb a túránk, azonban egy szórványosan szemetelt erdőben a lazább érzetű sporttársak könnyebben jutnak el oda, hogy eldobjanak bármit a kezükből, hiszen nem ők az elsők. A teóriám az, hogy van, akinek nem áll jól a zöld sajnos.

A piros vonallal jelölt útból balra vezet egy piros és egy kék barlang jelölésű út, amelyek az egymástól 50 m-re található Leány- és a Legény-barlangokhoz vezetnek, melyek együttesen Magyarország harmadik leghosszabb (15 km-es) Ariadne-barlangrendszerét alkotják.

Tavasszal felmentünk a kicsikkel a Legény-barlanghoz, de nagyon meredek a hegyoldal, ami felvezet, és igazából elég veszélyes is, így most a nedves földre és a nyugalmunkra gondolván kihagytuk a Legény-barlang felkeresését. A tavaszi utunkból pár képet idecsempészek azért.


Ha valaki menne, akkor ne sima talpú városi cipőben tegye, mert tavasszal több felnőttnek és gyereknek kellett segítenem a fel- és lejutásban, és ennek részben a tapasztalatlanság, részben a nem megfelelő lábbeli volt az oka.

A faluba a kék barlang jelölésű utat választva érkeztünk vissza, ami a kiindulási ponttól 100 m-re vezetett ki minket a varázserdőből. 3,5 órát tartott az túránk, és az eredeti 4,5 km-es kiírástól eltérően kereken 6 km-t mértem. Felnőtt szemmel rövid túra volt, ami lehet, hogy igaz is, de mi nagyon szélesnek éreztük.

Bimbós pöfeteg fújóka 🙂
Túraútvonal a Természetjáró túratervezőjével

Linkek

Indulás a jelzett parkolóból mutatott irányban a parkolóhoz közel eső Kémény utcából felfelé vezető két ház közötti ösvényből.

Túra kiindulási helye

A kirándulásunk alapötletét a Természetjáró weboldal – vagy mobil alkalmazás – túra ajánlatai között találhatjátok meg ezen a linken: https://www.termeszetjaro.hu/hu/r/43185464/

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.